A Kanyon Aktív utazási iroda az egyik legrégebb óta működő csapat a vadvízi eveztetés és kalandtúrák területén. Együttműködésem velük az évtized elejére nyúlik vissza, amikor egy céges rendezvényen avattak be Markovics Andrásék – ő a cég vezetője – a 8 fokos, sziklákon megtörő, rohanó Salza folyó meglovagolásának rejtelmeibe.
    

    Biztos voltam benne, hogy egyszer még visszatérek a Hochkar vidékére, közelebbről Palfauba. Azt azonban nem is álmodtam, hogy ez úgy következik be egyszer, hogy a két fiam is elkísér, mint Botsport-Nordic Walking aktivisták, mi több, én mint tréner veszek részt egy túrán.
    Az odaút igen gyorsan eltelt, s erről nem csak az autópálya gondoskodott, hanem az utat szegélyező táj látványa is. A szállás elfoglalása után egy rövid egyeztetés következett, majd mindenki már a másnapi túrákra készült. A Kanyonos csapat mint egy óramű úgy működött – hiába, a másfél évtized ebben a szakmában meghozza a rutint. A túravezetők szinte mind profi kenusok vagy kajakosok, többen még most is aktív versenyzők, csak már nem a síkvízen, hanem a gonoszabb, betöretlen hullámokon. Meg is van ennek az eredménye, mert már világbajnoki eredményeik, sőt ebben az évben már szépen csillogó érme is van a csapatnak.

    Hogy milyen egy alpesi reggel? Mesés, na jó egy kicsit harmatos – olyan 30-40 liter négyzetméterenként --, de csodás a táj. Kék ég a hegycsúcsok felett, fenyőillat. Mi kellhet még?
    A vizes eligazítást követően és is előállok a botzsákokkal és már össze is áll egy kis felfedező csapat, hogy bejárjuk a tengernyi túralehetőség valamelyikét.
   
    Szeretem én az evezést, csináltam is 8 évig, de inkább felsétálok először, s megnézem, hogyan is néz ki ez a dolog a partról most. Vendég is szegődik hozzánk – 4 túrát terveztem, ebből 5 lett, s a bejárótúrán is csatlakoztak már a „Botsport-érzéshez“.

    

    Bemelegítés, rövid technika tanulás és már indulunk is. Kb. egy órát megyünk felfelé a folyó mentén, közben meg-megállva, a táj szépségében gyönyörködve.
    Eközben a Kanyon Bázison felgyorsultak az események, neoprénruhák kerülnek elő, nyomásellenőrzés a hajókban, túravezetők bemutatása és már el is indul a csapat az első megmerítkezésre.
    Mi az elején csak kissé emelkedő úton megyünk előre, majd betérünk a fenyvesbe, egy kevésbé járt úton, ami ideális NW terep. Az út kanyarulatai betekintést engednek a Slaza „fortyogó” hullámaira. Pisztácia színű, vagy azúrkék? Ebből egy kisebb vita támad a fiúk között, de gyorsan elül, mert egy távolabbi kanyarulatnál egy nagy sziklát megkerülve szép nagyot esik a víz, ahol kajakosok kéjelegnek a hullámokon.
    Úgy határozok, hogy letáborozunk, s közelebb megyünk a vízhez. Kb. 28-30 fok van, de a víz ennél jóval hidegebb. Oké srácok, ti akartátok, délután mi is megfürdünk majd benne.
    Túratársunk, Puha István nagy élvezettel szól a friss botos élményeiről, látom rajta, hogy élvezi a számára új mozgást. Fotók, uzsonna, és gyönyörködés a tájban, s a kajakosok vízi táncát nézzük a zúgó hullámaiban. Olyan gyorsan szalad az idő, hogy meg kell egy kicsit húznunk visszafelé, hogy le ne késsük a mi vizitúránkat.

    Neoprén a méretemre – 192 cm vagyok – van, mentőmellény --  fő a biztonság -- is van, sisak, lapát, na ez már a fiúknak is nagyon tetszik. A túravezetők, nagyon gondosak, megbízhatóak, bizonyítja ezt Ambrus (8,5 éves) is, már ki is néz magának egy hatalmas hátat, s közli, hogy inkább vele, mint velem. Kristófom (11 éves) óvatosabb, velem jön az első táncba. Nem is ússza meg szegény, pontosabban megússza, de 8 fokos vízben ez nem egy Lukács Fürdő. 

    Este a kalandok óriásokká nőnek és nem kell altatni a „harcosokat”. A házigazdák, hol flekkennel, hol jófajta gulyással kedveskednek, én meg már az újabb útvonalakon töröm a fejem.
    

    A következő túrák is felejthetetlenek, ehhez hozzájárulnak az okosan megválasztott különböző folyószakaszok, amik a víz magasságától függően kerülnek kenu alá.
    Van, hogy hatan, vagy, hogy öten vágnak neki velem a gyalogos túráknak. Érdeklődő hátramaradottak – kedveseik épp a vízzel harcolnak -, gyógyulófélben lévő, barátnőjüket kísérő röplabdások tartanak velem. Kiderül, hogy a váll- és térdsérülések kíméletes kezelője a NW. Tudtuk ezt régen, de így élőben, tapasztalatnak sem rossz.
    Megnézzük a közeli falucska templomdombját, az egyedi kálváriát, a gondos kezek karbantartotta kerteket és rácsodálkozunk a közeli bolt gazdasszonyára, aki a legutolsó divatnak megfelelő bottal és öltözékben háromórás túrájáról botozik vissza odaérkezésünkkor. Nagyon örül a sporttársaknak és meg is egyezünk egy közeli közös kirándulásban.

    Gyorsan eltelik a négy nap. Élmények, túrák, újabb élmények, víz és megint víz. Kedves új barátok, túratársak, érdeklődők.
    Sajnos hazafelé is gyorsan jön a busz, s Budapest fényei már csak távolról idézik a Salza hullámain megcsillanó napot. A fiúk nézegetik a képeket, s tervezik a következő menetet. Én a Kevély alatti túraúton vigasztalódom, s a naplementében meg kell, hogy állapítsam, ez sem csúnya, sőt. (...azért fog még kopogni Botsportos bot a Salza partnján)