"Botosjenő" - Botos edzés a Pilis előszobájában

Időpont

Minden csütörtökön 18.00-kor

Helyszín

Ezt a programot azoknak ajánljuk, akik már megismerkedtek a (nordic) Pole Walkinggal, a Botsporttal, vagy más sportban szereztek már gyakorlatot. Természetesen azok sem kell, hogy távolmaradjanak, akik csak most barátkoznak evvel a mozgásformával, őket is szívesen látjuk, de talán számukra kedvezőbb a margitszigeti edzés az első alkalmakra. 


Pilisborosjenő, na és persze Üröm, a Kevélyek környéke egy fantasztikus túrahely! Annyi izgalmas gyalogló útvonal van itt, hogy több napba telik mindet végigjárni. A mindenki által járt széles, kavicsos utakon kívül kanyargós, szűk ösvények, sziklákkal szegélyezett szurdokvölgyek, kimerítő emelkedők, tágas mezők, szép kilátást nyújtó útkanyarulatok, technikás lejtők -- ezek mind itt vannak az említett településektől néhány percre.

A március 25-ei edzés elmarad!
A találkozó helyét a alul látható térkép pontosan jelöli.

Megközelítés

  • 10-es úttól az ürömi elágazásnál, Budapesttől 3 km-re térünk le, majd addig autózunk, amíg el nem érjük Üröm Fő terén a templomot. Itt balra, Pilisborsojenő felé kanyarodunk majd kb.2,5 Km után érkezünk a falu buszfordulóját balról kerülve, kicsit felfelé haladva a Fő utcán a kiinduló helyünkhöz.

  • 11-es útról a budakalászi letérőnél áthajtunk a HÉV síneken, majd Balra fordulunk. 500 méter után Üröm, Pilisborosjenő felé térünk le. 6 Km után érkezünk meg egy kanyargós útszakaszt követően Üröm főterére, ahol élesen jobbra fordulunk a tábla szerint Pilisbrosjenőre. Kb.2,5 Km után érkezünk a falu buszfordulóját jobbról kerülve, kicsit felfelé haladva a kiinduló helyünk parkolójához.  

  • 840-es busszal az Árpád-hídtól a végállomásig.

Az esemény

Mire jó ez?

Igaz, nem igényel annyi kalóriát, mint a futás, de többet éget el mint a gyaloglás, közben pedig kíméli a bokát, térdet, csípőt. Kilazítja a vállat, serkenti az agyi vérkeringést, s olyan izmokat is az előrehaladásra használ fel, melyek sokunknál évek óta nem mozdultak egy rendeset. 
Némi súlyfelesleggel sem kell tartani a kipróbálásától, mert éppen amiatt, hogy az ízületekről a botokra (és ezáltal a karokra) terhelődik át a súly, sokkal könnyebb a plusz kilókat is „cipelni”. Igen, egy kicsit szaporább a légzés, megjelennek az izzadságcseppek a homlokon, a háton, kicsit hosszabb a lépés, gyorsabban ver a szív. 9-től 99 éves korig tömény egészség, úgy ahogy van.

Az esemény programja

Nem csak Nordic Walking, annál több - Botsport. 
Gyere, próbáld ki!

Figyelem, fontos:

Bizonytalan időjárás esetén hívd a kiírás végén lévő telefonszámot!

Találkozunk minden csütörtök délután 18,00-kor(később, érdeklődés estén kedden és/vagy pénteken is, sőt korareggel is legalább háromszor egy héten), a pilisborosjenői Fő utca végi játszótér melletti parkolóban. Botot tudunk biztosítani, ezért akit komolyan érdekel, jöjjön egy kicsit korábban, hogy a megfelelő méretű botot ki tudjuk választani. .  
  • 18:00 Érkezés, botfelvétel, ismerkedés egymással és a botokkal - közös alaptechnika tanulás
  • 18:15 Közös melegítés  - Javasolt érkezési időpont azoknak, aki már ismeri a technikát, rendelkeznek bottal  

  • 18:30 túra/edzés kezdete

  • 19:30 túra várható vége, nyújtás, levezetés
Táv 4,5-5 Km

A túra útvonala:
  Az alaptechnika megtanulását, rövid átismétlését (akik már bírnak némi gyakorlattal), bemelegítést követően elindulunk egy enyhén emelkedő úton, a faluvégi házak kerítései mentén. Az aprócska erdőt elérve megpróbálkozunk a Pilisborosjenői kálvária kicsit meredekebb emelkedőjével. Tovább haladva az úton egy kőbányához érünk, ahonnan már jól látszik a Kevély-csoport, valamint a hegy lábánál álló vár rom, mely valamikor az Egri Csillagok filmjének forgatási helyszíne volt. Leereszkedünk a völgy aljába az erdő melletti úton, majd élesen jobbra fordulva közeledünk a vár falaihoz. 
A várudvarban eltöltött rövid játékos pihenőt (frissítő hely) követően kapaszkodni kezdünk a kevély oldalában futó erdészeti úthoz. Az emelkedő végén eldönthetjük, hogy utunkat kiegészítve, tovább kapaszkodunk egy magasabban lévő úthoz, vagy visszasétálunk a Teve-szikla érintésével a kiinduló helyhez.


Néhány hasznos információ, ajánlott öltözet és felszerelés - kocogóruhához képest plusz egy réteg, torna-/túracipő, hátizsákban kesztyű, 1 liter ásványvíz, fejlámpa

A költségekről:
  • Az oda- és visszautazásról mindenki maga kell, hogy gondoskodjon.

  • A Botsport-Nordic Walkinggal most barátkozóknak az első alkalom kedvezményes, de "napjegy" és 10 alkalmas bérlet megvásárlására is van lehetőség.

  • Akinek még nincsen Nordic Walking botja, a helyszínen bérelhet:  
Felnőtt botbérlet: 750 Ft/botpár
   
Gyermek botbérlet: 500 Ft/botpár   

Családi botbérlet: 1000 Ft(két felnött+1 gyerek botpár, minden tovbbi gyerel 250 Ft/fő

A bottal rendelkező résztvevők számár a vezetett túra és tanítás részvételi díja: 500. Ft/fő 

Óbudaiak számára a részvétel 500 Ft/fő és regisztrációhoz kötött

Az árak tartalmazzák a túrán való részvétel és a tanítás díját is!  

          Megjegyzés: a túrát könnyű eső esetén is megtartjuk. Rossz időjárás esetén a következő csütörtök az új időpont. Ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen idő van arrafelé kattinst ide!

          További részletek: Nagy Gábor: 06-20-233-7177 botsport.nagyg(kukac)gmail.com

          megj.: ajánlom figyelmedbe többi rendezvényünket is.

          Térkép és fotó a helyszínről

          Korábbi események »
          További események
          Botsport Óbudán
          Minden kedd 18.00 és pénteken 17.30
          Óbudai belvárosi és szigeti botsportos túra
          Tovább az eseményhez »